VÁLASZTÓKERÜLET

SZÉKKUTAS

Polgármester: Szél István (FIDESZ–KDNP)
Weboldal: http://szekkutas.hu
Képviselő-testület összetétele: 5 fő FIDESZ–KDNP, 1 fő (független)


Legyen jobb vidéken élni, legyen még jobb Székkutason élni!


Letöltöm a kiadványt



Lakosság 1 941

Terület 124 km2

Vállalatok 85

Nyilvántartott álláskeresők aránya: 1.98%

Hódmezővásárhelytől 21 kilométerre, északkeletre helyezkedik el, a 47-es főút és a Szeged–Békéscsaba vasútvonal mentén. Az ásatások során feltárt sírok bizonyítják, hogy a falu mai területe már az avarkorban is lakott volt. A települést 1426-ban említik először az oklevelek Kwtas néven, amely elnevezést feltételezhetően egy helyi kútról kaphatta. A történelem során többek között Peres, Pörös, Veres, Kutas neveken említik a települést.

A település az 1500-as évek közepén török fennhatóság alá került, így a török adóztatta és szerepelt a török adókönyvében is. A 16. század közepén Vásárhely urának tulajdonába került és ezzel Vásárhely része lett. Gregus Máté élete összefonódott Vásárhely-Kutas nevével. Jórészt neki köszönhető, hogy virágzó tanyaközponttá vált Kutas-puszta.

A XX. század első felében Hódmezővásárhely külterülete volt, amely részben orosházi betelepülőkkel népesült be, ebben az időszakban Vásárhelykutasnak hívták a települést.

Ezen a néven vált ki Hódmezővásárhelyből, és lett önálló település 1950 januárjában. Ezt követően nevét a városi tanács Székkutasra változtatta. 1956-ban a település egy részét Árpádhalomhoz csatolták, ezzel területe mintegy 2000 hektárral csökkent. Mezőgazdasággal foglalkozó lakosságának 80 százaléka külterületen élt, de a tanyavilágot erőteljesen csökkentették, mert a településből szocialista mintafalut kívántak létrehozni. (1950-ben 1200 tanya tartozott hozzá, amiből 1995-re 293 maradt.) A mintafaluvá alakítás szabályozott külalak (típusházak, rendezett utcahálózat) létrehozását jelentette.

Székkutas alapvetően mezőgazdasági település. A területen az Új Élet Termelőszövetkezet, illetve a korábbi Gyapotkutató Intézet helyén állami gazdaság működött, amely a privatizációval jelentős szervezeti átalakuláson ment át. A településen működik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (NÉBIH) egy telephelye. A pusztán, főleg a szikes foltokon terem – napjainkban is – a kamilla. Jelenleg is működik az ország egyik Herbária Zrt. kirendeltsége, mely munkahelyteremtés szempontjából is igen fontos a helyieknek.

Az önkormányzati adósságátvállalással a Kormány 41,33 millió forint adósságtól szabadította meg Székkutast. A településen a „Földet a Gazdáknak” Program keretében, árverésen 22 gazda jutott összesen 874,5 hektárnyi földhöz. A Kormány hadigondozotti ellátásban eddig összesen 22 főt részesített Székkutason.

Főbb nevezetességek, események

  • Stenger István kőfaragó I. világháború áldozatai tiszteletére készített emlékműve.

  • 1935 augusztusában Vásárhely-Kutason és Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az az írótalálkozó, amely a népi írók első országos megmozdulásának tekinthető, és amelyen mintegy 26 író vett részt az ország minden területéről. A település nevezetessége a szélmalom, amely a XIX. század második felében épült és az 1920-as évekig folyamatosan működött.

  • 1920-as években Hugo Andreas Hartung későbbi német író Székkutason (akkor még Kutaspuszta) vendégeskedett. Az itt eltöltött idő élményeiből született az Ich denke oft an Piroschka (Gyakran gondolok Piroskára) című regénye (1954), amelyet később filmként is feldolgoztak.

  • Székkutas része a Békés–Csanádi-hát Magas Természeti Értékű Területnek, amely a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található. A Békés–Csanádi-síkság két megye, Csongrád és Békés találkozásánál helyezkedik el.

  • A település főterén, a Murgács Kálmán Művelődési Ház előtti parkban található Gregus Máté, valamint Hugo Hartung mellszobra.

VÁLASZTÁSI EREDMÉNYEK


Székkutas – Országgyűlési választások 2014

Részvételi arány: 1 186 / 1 901 (62,39%) Érvénytelen szavazatok: 11 (0,93%)


Dr. Lázár János (Fidesz–KDNP) szavazatok száma (db): 524 (44,6%)


Dr. Kiss Attila (Jobbik) szavazatok száma (db): 315 (26,81%)


Varga Péter (MSZP) szavazatok száma (db): 171 (14,55%)


Nagy-Bandó András (LMP) szavazatok száma (db): 90 (7,66%)


egyéb jelöltek szavazatok száma (db): 75 (6,38%)




Székkutas – Népszavazás 2016

Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

Részvételi arány: 1 159 / 1 862 (62,24%) Érvénytelen szavazatok: 66 (5,69%)


nem szavazatok száma (db): 1 074 (98,44%)


igen szavazatok száma (db): 17 (1,56%)




Székkutas – Országgyűlési választások 2018


Dr. Lázár János (Fidesz–KDNP) szavazatok száma (db): 666 (51,83%)


Dr. Kiss Attila (Jobbik) szavazatok száma (db): 506 (39,38%)


egyéb jelöltek szavazatok száma (db): 61 (4,75%)


Rója István (MSZP-Párbeszéd) szavazatok száma (db): 52 (4,05%)




Székkutas – Európai Parlamenti választások 2019


FIDESZ-KDNP szavazatok száma (db): 546 (58,77%)


DK szavazatok száma (db): 108 (11,63%)


JOBBIK szavazatok száma (db): 90 (9,69%)


MOMENTUM szavazatok száma (db): 57 (6,14%)


MSZP-Párbeszéd szavazatok száma (db): 45 (4,84%)


Mi hazánk szavazatok száma (db): 36 (3,88%)


MKKP szavazatok száma (db): 18 (1,94%)


LMP szavazatok száma (db): 17 (1,83%)


Munkáspárt szavazatok száma (db): 12 (1,29%)


Választókerület

A Csongrád-Csanád megyei 4. számú, Hódmezővásárhely központú választókerület két járásához 19 település tartozik. A hódmezővásárhelyi és makói járásokban 96 250-en élnek, közülük 77 415-en szavazhatnak.

Legyen jobb vidéken élni!Letöltöm ›